Bizalom

2009

A projekt egy ironikus szituáció megteremtésével tematizálta az általános bizalomvesztést, az embertársainktól való félelmet. Az installáció a győri buszpályaudvart és a városközpontot összekötő forgalmas aluljáró egyik kijárata mellett elhelyezett, összesen ötven darab, három féle típusú álkamerából, illetve két ideiglenes oszlopból és azok szerelvényeiből állt. Az álkamerák jelentős része LED-fényekkel és mozgásérzékelővel volt felszerelve. A mozgásérzékelők - a járdán elhaladó járókelőket észlelve - beinditották a kamerák forgató mechanikáját, egy részük ilyenkor - a gyalogosok haladásat követve - folyamatos pásztázo mozgást végzett. A kamerák irreális számban, fürtökben, parazitaként hemzsegtek a tartó elemeken, a túlzas eszközével hivták fel a jarokelők figyelmét a jelenségre: mindenhol megfigyelés alatt állunk, potenciális bünözőktöl tartunk és minket is potenciális veszély-forrásnak tekintenek.

A helyszin tranzit-jellege tovabb erősítette a mű hatásat: a félelem generálta bizalomvesztésnek ugyanis az elsők közt estek áldozatul a közlekedési csomópontok. Az utazók mint idegenek, lehetséges veszélyforrásokká minősíttettek, akiket szigorú kontroll alatt érdemes tartani.

A kamerákat tart alumínium oszlopok a környezettől jól elkülöníthető zöld zománcfestést kaptak, amelyekre - az értelmezes újabb lehetséges összefüggéseit teremtetve meg - logoszerűen került fel a Bizalom felirat, illetve a fiktív örző-védő címer. Az emberek félelmeinek meglovagolásából profitáló biztonság-ipar marketing elemeinek kifigurázásan túl a felhasznált motívumok (a latin betűk közé kevert cirill irásjelektől a tarot ötödik, főpapot ábrázoló kártyáján látható kézmozdulat megidézéséig) az ezoterikus magyarázatok, a nagyvárosi legendák és az összeesküvés elméletek paródiájat is szolgálták.

"Ha akarjuk, akkor a 2009-es Bizalom című köztéri munkát is nevezhetjük szobocsoportnak. Ez a mű is a Képzőművészeti Lektorátus pályázatának keretében valósult meg, ezúttal Győrben, a vasútállomás és a buszpályaudvar közötti aluljárónak ez utóbbi felé eső kijáratánál. A szobrok ebben az esetben tulajdonképpen térmegfigyelő kamerák, melyből egy egész bokornyi mennyiséget helyezett el Horváth Csaba egy oszlop tetején. Paradox módon épp a mennyiségük miatt válnak ezek a kamerák esztétikai tárgyakká: egy kamerát nem részesítünk különösebb figyelemben, míg egy nagyobb csoport esetében alkalmunk nyílik az egyébként teljesen jellegtelen, hétköznapi tárgy esztétikumát alaposan szemügyre venni. A kamerák tulajdonképpen egymást lendítették mozgásba, ami nemcsak érdekes hanghatást teremtett, de az ott elhaladók figyelmét is felhívta a túzlásba vitt halmozás révén arra a helyzetre a köztereken zajló megfigyelésekre, amelyet minden különösebb tiltakozás nélkül elfogadtunk, holott ezeknek az eszközöknek a segtségével a köztéren zajló privát ügyeink is láthatóvá válnak a megfigyelők és ellenőrzők számára."
Tímár Katalin

"Horváth Csaba Árpád a köztudat szerint sokkal kevésbé „steril", ám hasonlóan szofisztikált vagy jelentés-lerakódásokkal terhelt helyszínt választott munkájának. A buszpályaudvar és a vasútállomás között elhelyezkedő aluljáró a tranzitállapot egyik kötelező kelléke és szimbóluma - amely nem mellesleg valóban a megfigyelés kedvelt terepe. Holott mi is történhetne egy aluljáróban?

A tranzitorikus nem-helyen idejüket voltaképpen haszontalanul, várakozással töltő emberek áramlása zajlik benne. És bár úgy érezhettük az utóbbi időben, mintha a Nagy Testvér újra elaludt volna, legalábbis a művészeti diskurzusban mindenképp, az utazással és a helyváltoztatással kapcsolatos terek a „szeptember 11."-paradigma utan szép csendben a totális kontrollálás vágyával megfertőzött tereppé váltak.

A kamerák felvételei a közbiztonság érdekeben felülírjak az egyén személyiségi jogait. Igy politikai értelemben a megfigyelő poziciója hierarchikusan egértelműen elkülönül a megfigyelőtöl. A rendszer léte azonban nem kérdőjelezhető meg a működése során, hiszen a közösség saját létét érzi veszélyeztetettnek. Ebben az egyenletben az idegen a legeszélvesebb elem, amit legalább képének rögzítésével próbálnak megismerhetővé tenni. Horváth Csaba Árpad mozgáskövető ál-kamera erdeje is az ellenőrzés hisztériájára hívja fel a figyelmet. A felvetett téma persze egyáltalán nem példanélküli a közelmúlt kortárs magyar művészetében sem, Albert Ádám utcai zománctáblás ikonjai is ezekkel a felvetésekkel foglalkoztak. Ám a megfigyelés mímelt környezetét különféle módokon lehet felvázolni. A jel és a jelentés közti különbségeket másképpen is lehet artikulálni: amíg Albert Ádám a bekamerazottság tényének tudatára felhívó táblákat hozott létre, amelyek a nyilvános kommunikáció koncepciójára és tudati befolyásolására kérdeznek rá, addig Horváth Csaba Árpád egy operát kreált dummy-kamera szereplőkre. Így az illuzionizmus és a tárgyak plasztikai minősége a mű integrált részévé vált, a kamerák halmozott jelenlétükkel és nem egyénkent probálták meg transparenssé tenni a jelentésüket."
Fenyvesi Áron

Szöveg: Horváth Csaba,Timár Katalin, Fenyvesi Áron
Fotók: Fazekas Bence